Adyliget, Táltos utca
Budapest 2. kerületében egy szépséges domboldalon fekszik az a telek, ahová egy tanulmánytervet készítettem egy fiatal pár számára.
Megvettek a közelmúltban egy aranyos kis házat, és álmodoztak ennek bővítéséről. Minden ilyen tervezés a helyszín megtekintésével és sok sok beszélgetéssel kezdődik.
Átbeszéltük a koncepciót, és hetek múlva eljött az idő, amikor el tudtam kezdeni a feladatot.
Ilyenkor nemcsak egy művészeti víziót kell megalkotni, hanem minden részletre oda kell figyelni.
Megfogalmazódott az első vázlat, aztán ennek csiszolgatott változata is.
Jelenleg Homola László látványtervezőnél tart az épületbővítés továbbálmodása.
Laci nem digitális állományból folytatja a munkát, hanem a skicceimből, azaz felszerkeszti a modelező programmal az egész víziót. Szeretek Lacival dolgozni, mert mindig hozzátesz az eredeti műhöz, de sosem ront rajta, hanem megerősíti.
Hamarosan bemutatom a látványterveket is, most születnek, ma a skiccek jönnek. A rajzokat szeretem a Goart app-pel színezni. Ezek a színek nem a végső színek, de számomra nagyon kedvesek, egy egyszerű rajzocskából élettel teli modellt varázsolnak.
Elkészültek Laci látványtervei. Az eredeti anyaghasználatjoz képest kicsit változott az építtető igényei szerint, de nagyon szép lett.

© 2020 Tarnay Tünde építész.