Villa Ámor




A Miskolc-Tapolcai településrész rendkívül szép, nyugodt terület. A hegyek és völgyek változatos domborzatot adnak. Egykor itt volt az Éden camping, amely megszűnése után több telek kialakítását tette lehetővé. Jó levegőjű, csendes övezet ez, ahova szívesen építik házukat az emberek.
Itt épült fel a Holdfény Villa és most a közelében itt alakulnak a Villa Ámor Tervei is. Ahogyan az lenni szokott, rengeteg vázlat készült. Hamar kiderült, hogy a tervezett épület nem fér el azon a telken, ahova először gondoltuk. A szerencse mellettünk állt, és sikerült a közelben egy nagyobb méretű saroktelket találni az épület számára. A saroktelek beépíthetősége 30 %, bár limitált, a legkisebb kialakítható telekméret kétszeresének 30 %-a, nem a telek valós mérete alapján számítódik.
Készül a látványterv, még munkaközi állapotok vannak, de egy kettőt felteszek. József Bálint készítette.
Mindenesetre ez a terület már elegendőnek bizonyult, így többszöri helyszíni egyeztetést követően sikerült pozicionálni a házunkat.
A fő épület tömeget össze kellett kötni a gépkocsitárolóval, ezt egy fedett nyitott átjáróval oldottuk meg.
Az L akazat egy csendes hátsó kertszakaszt eredményezett, ahol a család összejöhet, beszélgethet, pihenhet.
Végre elkészültek a látványtervek is. Köszönjük József Bálintnak a szép munkát.
A villa felépült!